A HWP elnökségének tagjai is szerepeltek az MKIK évadnyitó külpiaci rendezvényén

2022-03-02 WED 16:00

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a kamarák tevékenységében jelentős szerepet betöltő külgazdasági területen immár hatodszor rendezte meg március 1-jén a "Fókuszban a külpiacok" című, külgazdasági évnyitó rendezvényét. A konferencia hangulatára sajnos az ukrajnai háború erősen rányomta a bélyegét. Mind a kamara elnökének megnyitója, mind a külügyminiszteri beszéd a tavalyi magyar gazdasági sikerek és idei várakozások bemutatásán túl megpróbálta számba venni a háború várható következményeit is. A két országban üzleti érdekeltségekkel rendelkező magyar vállalatoknak súlyos és bizonytalan ideig tartó károkat okoz a fegyveres konfliktus. Ugyanakkor a háborút követő újjáépítés komoly lehetőségeket jelenthet majd a magyar vállalatok számára, készenlétben kell állni, nehogy elszalasszuk ezeket a lehetőségeket.

A kamarai tagozatok, üzleti tanácsok exportfejlesztésben betöltött szerepét két panelbeszélgetés mutatta be. A résztvevő szakértők, üzletemberek a magyar KKV-k külpiaci tevékenysége szempontjából fontos célterületek üzleti környezetét és együttműködési lehetőségeit mutatták be. Forintos Róbert, a HWP társelnöke az MKIK Magyar-Vietnámi Üzleti Tanácsa elnökeként a vietnámi gazdasági-politikai helyzetről, valamint a magyar vállalatok üzleti lehetőségeiről beszélt. Kovács Károly elnök pedig, mint az MKIK Afrika Tagozatának elnöke, a kontinens lehetőségeiről és kihívásairól, valamint a magyar exportsikerekről adott tájékoztatást. 

Írjon nekünk

Cím: H-1118 Budapest, Rétköz utca 5.
Telefon: +36 20 261 1646
Email: info@waterpartnership.hu
Felelősség: Az üzenet elküldésével elfogadja a Magyar Vízügyi Partnerség Adatvédelmi szabályzatát