Pipe it up, Ghana!

2022-10-21 FRI 18:00

A földfelszín feletti és alatti vízkészletek tisztaságának megőrzése nem csak a megfelelő infrastruktúra kiépítésén múlik, hanem az oktatáson és a szemléletformáláson is. Ennek jegyében indult átfogó fenntarthatósági program Ghánában. 
  
A Pureco vezette Pureco-Unit Konzorcium ghánai, 30 millió eurós szennyvíztisztítási beruházásainak a megfelelő technológia biztosítása és kiépítése mellett a mérnökképzés, valamint a legfiatalabb generáció környezetvédelmi oktatása is részét képezi. 

A már hazánkban is érzékelhető globális vízválság szempontjából az afrikai szubszaharai régió az egyik legkritikusabb térség.  A problémát azonban csak részben jelenti a vízhiány. Legalább ekkora szerepe van annak is, hogy – a Magyarországon teljesen természetesnek vett – szennyvízcsatorna-hálózat hiányában a felszíni és felszín alatti vizek szennyeződése folyamatos egészségügyi problémát, súlyos megbetegedéseket okoz. A vízzel kapcsolatos problémák kezelése tehát nem pusztán környezetvédelmi kérdés, hiszen társadalmi és gazdasági hatásai is jelentősek.  

A vízipari problémák megoldására a Pureco-Unit Konzorcium Ghána 3 legnagyobb városában – Kumasiban, Tamaléban és Takoradiban – épít szennyvíztisztító telepeket, közel 30 millió euró értékben. A megvalósításhoz az EXIM Bank biztosít vevőhitel finanszírozást, a Pureco pedig egyedülálló, kifejezetten a helyi igényekhez igazított megoldást (a 100% szippantott szennyvíz tisztítására alkalmas Septopure® technológiát) fejlesztett, hiszen európai szinten már sehol nem jellemző szennyvízhálózat teljes hiánya. Emellett a berendezések és alkatrészek gyártását, az építkezés vezetését, a gépészeti és villamos-irányítástechnológiai szereléseket, illetve a mechanikai és biológiai szennyvíztisztító beüzemelését is a magyar szakemberek irányítják. 

Ez utóbbihoz egy angol nyelvű társasjáték is készült „Pipe it up, Ghana” néven, amelynek hivatalos bemutatójára 2022. október 20-án került sor Accrában, Ghána fővárosában, a helyi vízügyi minisztérium és Magyarország ghánai nagykövetének részvételével. 

„A környezeti értékek megóvása és a több mint 3,5 millió ember mindennapi higiéniai körülményeinek megteremtése nemcsak az innovatív technológiák kiépítésén múlik. A teljes mértékben egyedi, helyi igények alapján kifejlesztett és megvalósított létesítmények hosszú távon sikeres üzemeltetése érdekében a helyi szakemberek képzésére és a lakosság – ezen belül is főként a legfiatalabb generáció – oktatására van szükség. A projekt keretében ezért nagy hangsúlyt fektetünk a helyi mérnökök képzésére és a társadalmi szemléletformálásra is” – mondta Horváth Bálint, a Pureco Kft. ügyvezetője, a Pureco-Unit Konzorcium vezetője a csütörtöki vízdiplomáciai esemény kapcsán.

„Magyarországon a gyerekek az óvodában és az iskolában átfogóan foglalkoznak a környezetvédelemmel. Ennek a pozitív gyakorlatnak az átvételét segítjük az afrikai térségben is. Hiszen a környezeti nevelés elengedhetetlen ahhoz, hogy a jövő generációja víztudatosabban és egészségesebben éljen” – hangsúlyozta Horváth Bálint. 

A Konzorcium ezért a fenntarthatóság elveire épülő szemléletformáló társasjátékot fejlesztett, amely a 10-14 éves korosztály számára segít bemutatni a víz fontosságát, a környezettudatos gondolkodás alapjait és a víztudatos, gondos kezelését. A Pipe it up, Ghana játék során vízvezetéket kell építeni Ghánában, a játékosok sok kérdéskártyán keresztül a vízzel, vízkészlet- és környezetvédelemmel kapcsolatos fontos információkhoz, tudásanyaghoz jutnak, így szinte észrevétlenül formálódik a szemléletük. 

„A külföldön megvalósuló exportvállalkozások és tőkekihelyezések az itthoni adók és a magas hozzáadott értéket képviselő termékek és szolgáltatások tekintetében egyaránt a hazai gazdaságot támogatják. A Pureco által vezetett Konzorcium projektjei emellett hosszú távon hozzájárulnak a fenntartható fejlődéséhez, valamint a hazai vízipar exportpiaci tevékenységének növekedéséhez és a magyar szaktudás ismertségének, elismerésének erősítéséhez. Mindez a térségben további piacok elérését teszi lehetővé” – emelte ki Fehér Tamás, Magyarország ghánai nagykövete. 

Az október 20-ai hivatalos bejelentési ceremónia teljes egészében visszanézhető az alábbi linken: LINK

Forrás: Pureco Kft - https://pureco.hu/hirek/pipe-it-up-bemutatasa

Írjon nekünk

Cím: H-1118 Budapest, Rétköz utca 5.
Telefon: +36 20 261 1646
Email: info@waterpartnership.hu
Felelősség: Az üzenet elküldésével elfogadja a Magyar Vízügyi Partnerség Adatvédelmi szabályzatát