HWP-PontVelem MoU

2022-06-16 THU 16:00

Kovács Károly, a HWP elnöke és Matolcsy Miklós, a PontVelem Nonprofit Kft. ügyvezetője 2022. június 16-án együttműködési megállapodást írt alá.

A PontVelem Nonprofit Kft. szervezi évek óta a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet, minden évben a Föld Napjához (április 22.) kapcsolódó héten. A Témahét kiemelt támogatója és szakmai partnere Áder János volt államfő Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványa. A Témahét évente más tematikát helyez a fókuszba, a 2022-es évben a 3 kiemelt kérdéskör közül az egyik a víz volt.

A Témahét keretén belül idén önkéntesként adott elő Kovács Károly elnök három budai általános iskolában és Horváth Bálint főtitkár a budapesti Nyitott Világ Fejlesztő Iskolában, valamint egy budaörsi általános iskolában. Az előadások során előadóink - életszerű példákon keresztül - igyekeztek bemutatni a gyerekeknek a víz értékét, a vízügyi szakma feladatait a víztisztítás és szennyvíztisztítás területén, valamint további iránymutatást adni a tudatos vízfelhasználással kapcsolatban. A program lehetőséget biztosított továbbá arra, hogy külső látogató helyszíneken iskolásokat fogadhassanak. Így a Puraset Kft. egy iskolás csoportot fogadott jászfényszarui telephelyén, ahol a diákok betekintést nyerhettek a víztisztítás mindennapi munkálataiba.

A Fenntarthatósági Témahét hozzájárul a magyar vízipari képességek általános bemutatásához, azért a két szervezet a megállapodás alapján hosszútávú együttműködést tervez az alábbi területeken:

  • Vízérték oktatási platform biztosítása a www.vizertek.hu honlap révén az általános iskolás diákok számára, valamint a HWP és MaSzeSz tagvállalatok humán és szakmai erőforrásainak lehetőség szerinti bevonásával a vízgazdálkodás teljes spektrumát lefedő témakörökben: ivóvíztisztítás, szennyvízkezelés, csapadékvíz kezelés, víz újrahasznosítás.
  • Iskolai csapvízfogyasztás serkentése program közös kialakítása (pl. PET hulladék keletkezés megelőzés fókusszal).
  • Kiemelt vízzel kapcsolatos helyszíneken (úgy, mint víztározók, vízműtelepek, szennyvíztelepek) diák csoportok fogadásának megszervezése, részükre helyszíni bemutatók szervezése
  • A HWP tagvállalata, a Pureco Kft. által afrikai általános iskolások számára kifejlesztett, tudatos vízhasználat és víz érték szemléletformálás témában készített társasjáték magyar adaptációja és programba történő bevonása.

Írjon nekünk

Cím: H-1118 Budapest, Rétköz utca 5.
Telefon: +36 20 261 1646
Email: info@waterpartnership.hu
Felelősség: Az üzenet elküldésével elfogadja a Magyar Vízügyi Partnerség Adatvédelmi szabályzatát